Vállalkozói feltételek

VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS
Amely létrejött egyfelől:
Név: T-Media Consulting Kft.
Székhely: 6800 Hódmezővásárhely Borz utca 46
Adószám: 32178698-1-06
Cégjegyzékszám: 06-09-028492
Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt. 10700158-74013135-51100005
Statisztikai számjel: 32178698-7311-113-06.
, mint Vállalkozó
(a továbbiakban: Vállalkozó),
Másfelől:
Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő),
Együttesen: Felek (a továbbiakban: Felek) között, az alábbiak szerint:
1. A SZERZŐDÉS CÉLJA
1.1. Jelen szerződés célja, hogy a Vállalkozó által létrehozott és üzemeltett Építőipar Pláza
elnevezésű elektronikus portál vonatkozásában a Megrendelő által megrendelt
vállalkozói feladatok teljesüljenek a Vállalkozói díj ellenében, illetve a megrendelt, és a
Felek által elfogadott mennyiségben, és minőségben.
1.2. A szerződés további célja, hogy a Felek kapcsolatait, egymás felé irányuló eljárásait
keretbe foglalja, és köztük a gazdasági érdekegyensúlyokat fenntartsa.
1.3. A Felek Jelen szerződést azzal kötik meg, hogy az itt külön fel nem sorolt
jogszabályokon kívül a szerződéskötés alapjának tekintik különösen a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt (a továbbiakban Ptk.), a gazdasági
reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi. XLVIII.
törvény (továbbiakban: Reklám tv.), valamint az információs önrendelkezési jogról és
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény.
2. A SZERZŐDŐ FELEK
2.1. A szerződő Felek képviselői kijelentik, hogy szerződéskötési képességük korlátozás
alatt nem áll, a tevékenység végzésére jogosultak, és megfelelő felhatalmazással bírnak
ahhoz, hogy Jelen szerződést megkössék.
2.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy rendelkezik a Jelen szerződés tárgyát képező online
marketing tevékenység végzéséhez megfelelő szakmai jártassággal, szükséges személyi
és tárgyi feltételekkel.
2.3. Megrendelő kijelenti, hogy legalább 2 lezárt üzleti évvel rendelkezik, illetve hozzájárul
ahhoz, hogy Vállalkozó a Jelen szerződés megkötését megelőzően cégkivonatát
ellenőrizze.
2.4. Megrendelő kijelenti, hogy a szerződéskötés pillanatában nincs tudomása arról, hogy
vele szemben végrehajtási eljárást, csődeljárást, végelszámolást, felszámolási eljárást
kezdeményeztek.
2.5. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a Vállalkozó
felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll.
Megrendelő haladéktalanul köteles tájékoztatni Vállalkozót, ha a szerződés megkötését
követően vele szemben végrehajtási eljárást, csődeljárást, végelszámolást, felszámolási
eljárást kezdeményeznek.
3. JELEN SZERZŐDÉS TÁRGYA
3.1. A Felek rögzítik, hogy a Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó elvállalja az Építőipar
Pláza elektronikus platformon rögzített marketing csomagok tartalmának
megvalósítását, amelynek pontos részleteit az elektronikus megrendelés
visszaigazolásaként megküldött megerősítő e-mail tartalmaz.
3.2. Jelen szerződés megkötését Megrendelő a megrendelésével elismeri, kijelentve, hogy az
átvételkor megfelelőnek, és a megrendelése szerinti tartalommal egyezőnek találta,
magára nézve érvényesnek, hatályosnak és kötelezőnek ismeri el.
4. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉNEK HATÁRIDEJE, ÉS FELTÉTELEI
4.1. A Felek úgy állapodnak meg, hogy a Jelen szerződés teljesítésének határideje a
megrendelést követő hónap utolsó napjáig szól. A Vállalkozó köteles ezen időpontig a
szerződésszerű eredményt és vállalt kötelezettségeit teljesíteni.
4.2. A szerződő Felek úgy állapodnak meg, hogy az első megrendeléshez kapcsolódó
kedvezmény vonatkozásában az Építőipar Pláza hivatalos weboldalán rögzített csomag
tartalmazhat kedvezményeket, amelyek minden esetben tételesen kerülnek feltüntetésre
a megrendelést megerősítő elektronikus levélben, így a Megrendelő kizárólag ezen
esetleges, taxatívan rögzített kedvezményekre jogosult.
5. A VÁLLALKOZÓI DÍJ, ÉS ANNAK TARTALMA
5.1. A Felek által kölcsönösen elfogadott, és a körülmények összességét figyelembe vevő
Vállalkozási díj összege minden esetben weboldalon keresztül megrendelt csomagon
feltüntetett általános forgalmi adótól mentes összeg, amely a megrendelt csomag tartalmi elemeit foglalja magában.
5.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy a vállalkozói díjat a szerződés tárgyának, a megvalósítás
helyének, és minden egyéb releváns körülménynek az ismeretében határozta meg, a
vállalkozói díj a legnagyobb gondosság mellett felbecsülhető összes bizonytalanság
kockázatának fedezetét tartalmazza.
6. A VÁLLALKOZÓI DÍJ KIFIZETÉSÉNEK FELTÉTELEI
6.1. A Felek úgy állapodnak meg, hogy a Megrendelő a Vállalkozó részére havi díjat köteles
fizetni, amely módját tekintve automatikus levonás formájában kerül terhelésre a
megrendelő bankszámlaszámán. Vállalkozó számla kibocsátására jogosult a
megrendelés utáni bankkártyával történő fizetést követően az alábbiak szerint:
– A Megrendelő a megrendelési folyamat során kért adatokat megadni köteles a
Vállalkozó részére a megrendelés tárgyának teljesítése érdekében. A sikeres
megrendelést és vállalkozói díjfizetést követően a megadott adatokkal egy
Megrendelői fiók kerül létrehozásra a Megrendelő részére, amelyről Vállalkozó
megerősítő elektronikus levelet küld Megrendelő korábban rögzített elektronikus
levelezési címre.
– A Megrendelői fiók létrehozását követően a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges
adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó elektronikus levélben kéri a
Megrendelőtől, aki köteles azt részére szolgáltatni. A Vállalkozó nem köteles
teljesíteni abban az esetben, amennyiben a Megrendelő a kért adatokat – amelyek a
vizuális tartalmak gyártásához szükségesek – a kérés ellenére nem szolgáltatja.
Ebben az esetben Vállalkozó a vállalkozási díj összegét nem köteles visszafizetni
Megrendelő részére annak ellenére, hogy tényleges teljesítés nem történik, továbbá
mentesül a Vállalkozó a szerződéses kötelezettsége aló akkor is, amennyiben a
Megrendelő nem a kért formátumban, felbontásban, terjedelemben vagy
minőségben küldi meg az eredmény létrehozásához kapcsolódó információkat és
mellékleteket.
6.2. A Vállalkozó a számlát a következő adatokkal köteles kiállítani a bankkártyával történő
fizetést követően:
a) megrendelő adatai:
megrendelő neve:
megrendelő adószáma:
b) teljesítés napja megegyezik a kapcsolódó teljesítésigazoláson feltüntetett teljesítési
idővel;
c) számlán fel kell tüntetni:
vállalkozó neve:
vállalkozó adószáma:
vállalkozó bankszámlaszáma:
számla elnevezését;
számla nettó összegét;
6.3. Amennyiben a Megrendelő a teljesítés megkezdését megelőzően el kíván állni a
szerződéstől, abban az esetben a vállalkozási díj felének megtérítésére jogosult.
6.4. Amennyiben a Vállalkozó a Megrendelő megrendelése alapján megkezdte a teljesítést,
abban az esetben a Megrendelő nem jogosult sem a jelen szerződéstől való elállásra,
sem pedig jelen szerződés rendes felmondással történő megszüntetésére.
6.5. A Vállalkozó mentesül a szerződés teljesítése, valamint a hibás teljesítés
jogkövetkezményei alól, amennyiben igazolni tudja, hogy az ellehetetlenülést rajta kívül
álló, külső ok okozta. Ebben az esetben Megrendelő a megrendelés ellenértékének
visszatérítésére nem jogosult, viszont a Felek írásban megállapodhatnak abban, hogy a
Vállalkozó kompenzációt nyújt a Megrendelő részére.
7. A MEGRENDELŐ FELADATAI, JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
7.1. Megrendelő vállalja, hogy a Vállalkozó számára a megrendelt csomag eredményének
létrehozásához szükséges információkat, képeket és leírásokat a megrendeléstől
számított 3 napon belül rendelkezésre bocsátja.
7.2. Megrendelő az általa szolgáltatott adatok helytállóságáért és jogszerűségéért szavatol,
azokat a Vállalkozó nem köteles ellenőrizni.
7.3. Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy a rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján
létrehozott eredmények a Vállalkozó más platformjain is megjelenjenek és azok
vonatkozásában semmilyen követeléssel nem él, illetve minden további jogáról lemond,
azok vonatkozásában a Vállalkozó részére szabad felhasználást biztosít.
7.4. Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy a Vállalkozó részére átadott elektronikus levelezési
címe a Vállalkozó partneri levelezési listájára felkerüljön, valamint azt a Vállalkozó
harmadik személyek számára ingyenesen vagy visszterhesen marketing célokra
továbbítsa.
8. A VÁLLALKOZÓ FELADATAI, JOGAI, ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
8.1. A Vállalkozó vállalja a jelen szerződésnek, valamint a megrendelt csomagnak
maradéktalanul megfelelve az online marketing tartalmaknak a legyártását, beidőzítését
és a megrendelt csomag tartalmának megfelelő közzétételét elvégzi.
8.2. A Vállalkozó a jelen szerződés tárgyát képező munka elvégzéséért, annak minőségéért,
az elvállalt és jogszabályokba, valamint megállapodásokban előírt határidők betartásáért
teljes körű felelősséggel tartozik.
8.3. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkálatok során jogszabályokban, különösen a Reklám
tv.-ben foglaltaknak megfelelően jár el.
8.4. Vállalkozó alvállalkozót igénybe vehet.
8.5. A Vállalkozó jogosult a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott dokumentumokat –
különösen a képeket és leírásokat – a marketingcélok elérése érdekében átalakítani,
szerkeszteni vagy kiegészíteni a Megrendelő érdekeinek maradéktalan figyelembevétele
mellett.

9. SZAVATOSSÁG
9.1. A Megrendelő a Vállalkozó irányába jogszabatossággal tartozik, illetve felel azért, hogy
az általa létrehozott eredmény nem más szellemi alkotása, illetve nem ütközik a
vonatkozó jogszabályokba, különösen a Reklám tv. rendelkezéseibe.
9.2. A Megrendelő garantálja, hogy Jelen szerződés teljesítésének eredményeként létrejövő
szellemi terméken harmadik jogi, vagy természetes személynek, egyéb szervezetnek
nincs semmiféle követelése, joga, vagy igénye, amely a szerződés teljesítését
akadályozná. (Jogszavatosság)
10. A SZERZŐDÉSSZEGÉS, ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
10.1. Szerződő Felek a szerződés teljesítése során egymással együttműködve, jóhiszeműen
kötelesek eljárni. Amennyiben a szerződésben foglalt valamely kötelezettségüket
vétkesen megszegik, hibásan vagy késedelmesen teljesítik – ha ezekre az esetekre a
szerződés más pontjai az ott meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását nem írják
elő -, kötelesek a szerződésszegéssel a másik félnek okozott kárt teljes egészében
megtéríteni.
10.2. Bármely szerződő fél köteles a másik fél szerződésszegő magatartása esetén a vétkes
felet a szerződésszegés megtörténtére, és annak várható jogkövetkezményére írásban
figyelmeztetni, továbbá ésszerű, illetve a szerződésben megjelölt határidő tűzésével
lehetőséget kell biztosítania a másik félnek a szerződésszegés hátrányos
jogkövetkezményeinek elhárítására. A határidő tűzése azonban nem csorbítja,
különösen pedig nem szünteti meg a vétlen fél kártérítési igényét.
10.3. Felek kijelentik, hogy a szerződés felbontásához vezető elállási jogukat csak abban az
esetben érvényesítik, ha a másik fél súlyos szerződésszegő magatartása miatt nem
biztosított a szerződésben foglalt célkitűzések megvalósítása, vagy annak
megvalósulásához a jelentős időmúlás miatt már nem fűződik érdekük, vagy a
szerződésszegés a sérelmet szenvedő fél üzleti érdekeinek súlyos sérelmét
eredményezheti.
11. JELEN SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MEGSZÜNTETÉSE
11.1. Jelen szerződés közös megegyezéssel bármikor megszüntethető.
11.2. Jelen szerződést a megrendelő bármikor megszüntetni jogosult a megrendelői profilban
történő előfizetés törlése opcióval. Ez esetben az aktuális fizetési időszakban futó
előfizetés érvényes lesz az utoljára kifizetett időszak utolsó napjáig.
11.3. A Vállalkozó szolgáltatás nyújtására nem köteles és nem tartozik semmilyen
felelősséggel, amennyiben a megrendelő a vállalkozási díjat nem fizette meg, azaz a
bankszámlaszámra történő terhelés esetén a számlaszámon nem áll rendelkezésre
fedezetül szolgáló pozitív egyenleg, illetve amennyiben megfizette ugyan, de az
eredmény létrehozásához szükséges dokumentumokat és információkat nem küldte meg
a Vállalkozó részére. Utóbbi esetben a megfizetett díj vonatkozásában a Vállalkozót
visszafizetési kötelezettség nem terheli.
4. oldal; összesen 7 oldal
12. ALKALMAZANDÓ JOG, AZ ESETLEGES JOGVITÁK RENDEZÉSE
12.1. Felek Jelen szerződés kapcsán megegyeznek abban, hogy a szerződésre és a
szerződésből következő jogokra és kötelezettségekre a magyar jog szabályai az
irányadóak.
12.2. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy bármely, a szerződés nyomán kialakuló vitás
kérdést, vagy helyzetet megkísérelnek a kölcsönös együttműködés alapján, peren kívül
rendezni. Amennyiben a vita ily módon nem lenne feloldható, abban az esetben alávetik
magukat a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság, valamint a Szegedi Törvényszék
kizárólagos illetékességének.
13. TITOKTARTÁS
13.1. Felek kötelezettséget vállalnak továbbá arra, hogy a személyes adatok kezelését a
hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek, különösen az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben
(Info tv.) foglalt előírásoknak megfelelően végzik.
13.2. Felek kötelezik magukat arra, hogy nem fognak a másik fél előzetesen megkért, írásos
engedélye nélkül harmadik személynek e szerződés tartalmával kapcsolatosan (ideértve
a Mellékleteket is) információt adni. A szerződés tartalmát üzleti titokként kezelik.
Mindazonáltal a Felek egyetértenek abban, hogy az információk közlésére vonatkozó
szerződési rendelkezés nem tiltja, hogy a szükséges mértékben bármely állami szerv
vagy más hatóság, rendes, illetve választottbíróság, vagy a Jelen szerződés Felei között
folyó peres, választottbírósági vagy más jogi eljáráshoz (ellenőrzésekhez) kért
információt valamelyik szerződő fél közölje.
13.3. A jelen szerződés tartalma, valamint a jelen szerződés alapján a feleket megillető
jogosultságok és őket terhelő kötelezettségek, továbbá a Megbízó által a jelen szerződés
teljesítése során megismert know-how, elgondolás, eljárás, stb. üzleti titoknak minősül.
A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés tartalmát, valamint minden a szerződés
teljesítésével összefüggésben a másik féltől megszerzett információt, adatot, stb.
szigorúan bizalmas üzleti titokként kezelnek, különös tekintettel az eredmény
létrehozásához szükséges jelszavakat.
13.4. Az információ szolgáltatására vonatkozó tilalom nem vonatkozik azokra az adatokra,
amelyek általában elérhetők a nyilvánosság számára, amennyiben az nem a szerződés
megszegésének eredményeképpen váltak közismertté. S nem vonatkozik azon
információkra sem, amelyek közzétételét valamely jogszabály előírja, illetve azokra
sem, amelyeket az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében a nyilvánosság rendelkezésére kell bocsátani.
13.5. Amennyiben a fent rögzített titoktartási kötelezettséget bármelyik Fél megszegi, úgy a
polgári jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik a másik Fél irányába. A
titoktartási kötelezettség a Feleket a jelen megállapodás megszűnése után is terheli, a
megszűnést követő 2 (két) évig.
14. ÉRTELMEZÉSEK
14.1. Értelmezési viták esetén az érintett rendelkezést akként kell értelmezni, vagy
kiegészíteni, hogy ezáltal az egyébként szándékolt gazdasági célnak megfelelően
alkalmazható legyen.
14.2. Abban az esetben, ha a szerződés szövegében szabályozási hiány mutatkozik, vagy
ilyen a későbbiek során merülne fel, a Felek kötelesek arra, hogy ezt olyan
szabályozással pótolják, amelyet a szerződéskötéskor egyébként megkívántak volna.
14.3. Jelen szerződés valamely kikötésének érvénytelensége nem érinti a többi rendelkezés
érvényességét. Az érvénytelen kikötés helyébe olyan rendelkezéseknek kell lépnie,
amelyek leginkább megfelelnek a Felek szerződéskötéskor kinyilatkoztatott akaratának,
valamint a jogszerűség követelményeinek.
15. A SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSE, ÉRVÉNYESSÉGE
15.1. Jelen szerződés kizárólagos megállapodása a szerződés tárgyaként megjelölt
munkálatok létrehozása vonatkozásában.
15.2. Jelen szerződés a T-Media Consulting Kft. és gazdasági társaság szerződő fél esetén a
Fentebb 6.1. pontban részletezett eljárás eredményeként lép hatályba.
15.3. Jelen szerződés a teljesítési idő lejártával, külön cselekmény nélkül, automatikusan
megszűnik.
16. ÉRTESÍTÉSEK
16.1. Kapcsolattartók, kommunikáció: A Felek a kapcsolatot elektronikus formában tartják.
Elsődlegesnek és hivatalos tájékoztatásnak kizárólag az írásos formát tekintik.
16.2. Jelen szerződés teljesítése során kapcsolattartóként kijelölt személyek (Akiknek
megváltozását a Felek egymással, haladéktalanul kötelesek írásban közölni):
A Vállalkozó részéről:
Név: T-Media Consulting Kft.
Képviseli: Tőkés János
E-mail: tmediaconsultingkft@gmail.com
Értesítési cím: 6800 Hódmezővásárhely, Borz utca 46.
A Megrendelő részéről:
A megrendelés megerősítésére megadott elektronikus levelezési cím szerint.
17. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
17.1. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog egyéb rendelkezései –
különös figyelemmel a hatályos Ptk., valamint a Reklám tv. szabályaira – az irányadók.
17.2. Jelen szerződésben szabályozottakat csak írásban a Felek cégszerű aláírásával lehet
módosítani. Szóban, ráutaló magatartással vagy írásban, de a szerződést aláíró képviselő
személyektől eltérő személyek által tett jognyilatkozat a szerződés módosítására nem
alkalmas.
17.3. Jelen szerződést a megkötésére irányadó jogi szabályozás betartásával, és formában
lehet módosítani.
Szerződő Felek a jelen szerződést elolvasták, azt egyezően értelmezték, és, mint a
valósággal, és ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt, a megrendelés ellenértékének
elutalása által jóváhagyták.
Kelt: Hódmezővásárhelyen, 2023.
T-Media Consulting Kft.